Nagy Emese vagyok és nagyjából 15 éve foglalkozom azzal, hogy másoknak segítsek. Ennek mindenféle útját-módját kipróbáltam, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Tevékenységeimet összefoglalva azt mondom: healthcoach vagyis egészségcoach vagyok. 2002-ben végeztem a Semmelweis Egyetemen gyógytornászként, és egy ideig eme gyönyörű szakmával foglalkoztam, amíg nem ütköztem rendszeresen abba az akadályba, hogy kórházi körülmények között nem volt lehetőségem azt a holisztikus megközelítést alkalmazni a betegeimnél, amire meglátásom szerint szükségük lett volna.
Ez hatalmas dilemmát okozott nekem akkoriban, mivel láttam, hogy életmódjuknak, életvezetésüknek, gondolkodásmódjuknak nagy hatása volt az egészségi állapotukra, de gyógytornászként kizárólag a testi tüneteik kezelésére voltam hivatott. Ezzel nem tudtam megbékélni, és ahogy megismertem őket, ők sem. Született egy kislányom és ez végérvényesen megváltoztatta a gondolkodásmódomat. 2006-ban végeztem el egy akkreditált coaching képzést, ahol arra a megközelítésre tettem szert, amit már régóta kerestem. Gyógytorna lassan elmaradt az életemből, ám a tapasztaltakat és a gyógytorna funkcionális látásmódját folyamatosan alkalmazom mindennapi munkám során. A coaching által sokfelé jutottam el:
2009 eleje óta projekt koordinátorként, majd később értékelőként veszek részt értékelő központok (assessment centerek) lebonyolításban, mely során a megbízó által meghirdetett állásokra jelentkezőket szűrjük egy egész napos program során különböző interjúkkal és feladatokkal.
2009-ben elnyertem a Vodafone Magyarország Alapítvány támogatását a „Többet Érsz” program keretében, mely során 1 éven keresztül főállásban a Hátrányok Dacára Alapítványnál dolgoztam. Az Alapítványnál kerekesszékkel élő embereknek szerveztünk sport és életmód programokat, táborokat, ahol az aktív kerekesszék használatát oktattuk és különböző kerekesszékben űzhető sportágakkal ismertettük meg a hozzánk fordulókat. Már a program előtt is (és azóta is) önkéntesként dolgoztam velük, a tevékenységüket igen értékesnek találom!
2010 óta a MINŐK internetes oldal csapatát erősítem, kifejezetten coaching és esélyegyenlőségi témák terültén.
Alapító tagja vagyok a CoachOK Szakmai Szövetségnek.
Ám bármit is csinálok, a középpontban mindig ugyanaz helyezkedik el: az ember.
Fontosnak tartom, hogy folyamatosan fejlődjek, minél több új megközelítést alkalmazzak saját életemben és munkám során is. Ám módszerek ide vagy oda, legtöbbet mégis eddigi ügyfeleimtől tanultam!
Az alábbi területeken ajánlom segítségemet:
- Személyes változásmanagement – amikor valami nagy dologra készülsz, és úgy érzed, jó, ha valaki elkísér,
- Vezetők stresszben – amikor mindenki rád számít, de most már te is számítanál valakire,
- „Újító gondolkodók” támogatása – ha valami olyat mondanál, tennél, amit eddig senki, de még nem találod a hangod,
- Túlzott stressz okozta problémák – megelőzésük, megoldásuk, coping stratégiák,
- Betegségek lelki talaja – pszichoszomatika; életmódváltás a gyakorlatban,
- Segítő szakmákban dolgozók segítése – burnout syndroma megelőzése, megoldása.
Vállalati ügyfeleim számára:
Tapasztalataim alapján fontosnak tartom az egészséges szervezet kialakítását, mely a benne dolgozókkal szerves egységet képezve hozza ki magából a maximumot. Manapság a szervezeteken belül több feszültség, stresszhelyzet keletkezik, mint valaha, mely kifejezetten rontja a szervezeti egységek és az egész szervezet teljesítményét. Ez mindenki számára nehezen kezelhető helyzet, de nem törvényszerű, hogy így legyen! A teljesítményromlás elkerülhető:
- Vezetői önismeret
- Vezetők stressz-megküzdési stratégiáinak korrigálása, kialakítása
- Vezetői self-management
- Teljesítményértékelési rendszerek
- Teljesítménynövelő rendszerek
- Ergonomikus munkakörnyezet
- Szervezeti egységekre lebontott stressz-szituáció elemzés
- Életvezetési, egészség-megőrzési és burn-out megelőzési tréningek
által.
Családom és munkám által tapasztalatot szereztem a fogyatékkal élők, azon belül is elsősorban a mozgássérültek problémáit, helyzetét illetően. Vállalti szolgáltatásaim részeként:
- Egyéni fejlesztési programokat kínálok fogyatékkal élő munkavállalók számára, segítendő a szervezetbe való beilleszkedésüket, teljesítményük és önértékelésük javítását, mely jól illeszthető a munkavállalók rehabilitációs foglalkoztatási programjába.
Ha bármi kérdése, kérése van, keressen bátran!
RSS hírcsatorna
Twitter
Facebook