HealthCoaching

Megfigyelted már, hogy ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt szeretted volna (pl. nem tudtad betartani a megadott határidőt munkában, elkéstél egy találkozóról, vagy odaégetted az ebédet) akkor annak többszörös következménye van a számodra?

Ha nem tudnál róla, mindenképp figyelmeztetnek a hibádra! (fotó: Michal Marcol)

Nem elég, hogy amit elterveztél, vagy amit nem te terveztél, de valamiért muszáj volt véghezvinned (mondjuk a főnököd utasított rá) nem sikerül, eredménytelen lesz, vagy csak nem elég jó, még jár érte valamiféle plusz büntetés: nem kapsz fizetésemelést, szidalmat kapsz, vagy rosszalló pillantásokat – de legfőképp negatív gondolatokat magadtól.

Vajon ez mennyire törvényszerű?

Miért van szükségünk arra, hogy amellett, hogy valami apróbb vagy nagyobb dologban kudarcot vallottunk, még jól az orrunk alá is dörgöljék azt és ha ezt más nem teszi meg, akkor rutinosan büntetjük önmagunkat ?

Te szoktál rágódni a kudarcaidon? Szoktad hosszasan elemezni az okait? Mire jutsz?

Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy sikertelenség esetén feltétlenül keressük a hibát magunkban. Azon túl, hogy vállaljuk a felelősséget a hibáért viszont sokszor haragszunk magunkra, az általunk elkövetett baklövést pedig színtiszta bizonyítékként látjuk saját ügyetlenségünkre, butaságunkra, fejlődésképtelenségünkre és még folytathatnám…

Honnan ered ez?

Hát bizony egészen kicsi gyermekkortól! Nem akarok pszichologizálni, de már az óvodás is szidalmat kap, ha véletlenül felborítja az asztalon a vizet és ezért a dadusnak takarítani kell. Nem elég neki önmagában az ügyetlenség élménye, amitől bizony rosszul érzi magát, nem elég a következmény, még jön egy lapáttal a büntetésből is.  (Szeretett Nagyapám mondta nekem egyszer kamaszkoromban: “Az a baj veled, hogy a kudarcok nem törnek le eléggé!” Hmm…) Így válik mindennapjaink részévé a dupla következmény minden szinten! Észre sem vesszük, de mi magunk is tesszük a megjegyzéseket, nézünk rosszallóan, ha valaki a környezetünkben hibát követ el!

Ez többfelé vezethet:

• egyrészt egy remek önostorozó folyamatba, melynek a vége a legkisebb hiba miatt is minimum többórányi rossz érzés (ne is beszéljünk a nagyobb hibák miatti napokig tartó gyomorgörcsről).
• másrészt immunitásba, mikor már védekezésképpen semmilyen visszajelzés nem jut el hozzánk és tetteink következményeivel abszolút nem akarunk számolni – hiszen az úgyis csak rossz lehet.

Fárasztó és stresszes helyzet...(fotó: nuttakit)

Mi lehet a végeredmény?

Leginkább jelentős energiavesztés, elpazarolt idő, rosszabb esetben a felelősség teljes hárítása.

Mégis mit tehetünk ez ellen?

A külvilágra ugyebár nem nagyon lehetünk hatással, magunkra annál inkább! Ha már megtörtént ami megtörtént, legalább ne bántsuk érte magunkat! Épp elég az általunk valamely okból elkövetett hiba következménye, amiért felelősséget vállalva korrigálhatjuk azt – valószínűleg nem kevés plusz energiával. Persze számíthatunk a külvilágból érkező “büntetésre” is. Hát nem elég ennyi is?

Ha csak nem vagy profi mazochista, gondold végig, hogy valahogy mindenben van valamiféle egyensúly! A hibával azonos értékű, súlyú a következmény is! Ha a negatív oldalra pakolsz még egy kis büntetést is, akkor sokkal több pozitív energiával kell azt kompenzálnod, mint hinnéd! Ha mindazt az energiát, amit önmagad bántására fordítasz, inkább a hiba korrigálására fordítanád, akkor szerinted hol lehetnél?

Kérlek szeresd magad egy kicsit jobban! Nem vagy te olyan rossz, mint hiszed…

Szeretettel Nektek, akik ezt a cikket inspiráltátok! (Kinek inge…)

Emese